Horn Gyula

1989-től a Németh-kormány külügyminisztere; 1990 után országgyűlési képviselő – MSZP; miniszterelnök 1994–1998

 

neve 54 alkalommal szerepel a könyvben

1990. április

Még a kormányalakítás előtt Kohl felhívta Antallt, hogy nem lehetne-e Horn Gyulát külügyminiszterként megtartani a kormányban. Antall megdöbbent a felvetésen, de higgadtan válaszolt: Nem tudom, hogy kancellár úr – akkor még nem tegeződtek – egy CDU–CSU-kormányba beválasztana-e egy ellenzéki minisztert. Kohl elnevette magát, s nem erőltette a dolgot.

1991. november

Jobb kezét zsebébe süllyesztve elismerte, hogy igen, 1957-ben karhatalmi szolgálatot teljesített, de hozzátette, ezt mindig is vállalta és azóta se bánta meg, a választók pedig ennek tudatában szavaztak rá. Később kifejtette, hogy nemcsak ő, hanem szinte mindenki szolgálta az elmúlt rendszert. Megjegyezte, hogy Zétényi Zsolt például jogászként tette ezt.

Tudtam, hogy erre a beszédre mindenképpen reagálnom kell, igyekeztem hát legyűrni a bennem kavargó indulatokat. A parlamentben eltöltött másfél év alatt számtalanszor kellett a frakció nevében visszaverni szabaddemokrata és fideszes képviselők támadásait. De ez most valahogyan más volt. Horn Gyula beszédét hallgatva úgy éreztem, hogy a szocialista pártelnök tolmácsolásában az elmúlt rendszer indított ellentámadást azzal szemben, amit az Ellenzéki Kerekasztalban annak idején közösen képviseltünk.

Bővebben...

Parlament, miniszterelnöki dolgozószoba, 1997. július

Antall József jut eszembe. Őt egész életében figyelték és zaklatták a titkosszolgálatok, és mégis félre tudta tenni személyes ellenszenvét. Aztán arra gondolok, hogy milyen groteszk is ez a helyzet. Az ellenzéki bizottsági elnök a kormányfővel szemben védelmezi a kormány nemzetbiztonsági szolgálatát. Ahogy ezt végig gondolom, önkéntelenül elmosolyodom. Min nevetsz, kérdezi a miniszterelnök? Nem érdekes, mondom, csak eszembe jutott valami, de nem ide tartozik. Aztán Horn Gyula feláll, elnyomja sokadik cigarettáját a hamutartóban, apró kezét kézfogásra nyújtja, és megköszöni a tájékoztatást.

Mint jóval később megtudom, Horn Gyula külszolgálata idején „Harcos” fedőnéven együttműködött az állambiztonsággal. Persze, ettől még róla is jelenthettek a kollégái…

Bővebben...