Hősök tere, 1989. június
Politikai szempontból viszont a megemlékezés csúcspontja Orbán Viktor beszéde volt, aki a szónokok közül utolsóként, a magyar ifjúság nevében kapott szót. Ragyogó beszéd volt. Retorikailag kiváló, mondanivalója világos. Tisztelgés ’56-nak, ugyanakkor kőkemény aktuálpolitika.
„Ma, 33 évvel a magyar forradalom és 31 évvel az utolsó felelős magyar miniszterelnök kivégzése után esélyünk van arra, hogy békés úton érjük el mindazt, amit az ’56-os forradalmárok véres harcokban, ha csak néhány napra is, de megszereztek a nemzet számára. Ha hiszünk a magunk erejében, képesek vagyunk véget vetni a kommunista diktatúrának, ha elég eltökéltek vagyunk, rászoríthatjuk az uralkodó pártot, hogy alávesse magát a szabad választásoknak…”
Hallgatom Orbánt, s minden szavával egyetértek. Három napja indultak a tárgyalások. Ragyogó alkalom, hogy a téren álló 250 ezer és a televíziók előtt ülő milliók figyelmét felhívjuk arra, hogy ami az országban ma folyik, az nem az elitek alkuja, hanem a többség akaratának és a társadalom érdekeinek az érvényesítése. Hogy az ellenzék a tárgyalóasztalnál azért harcol, amiért ’56-ban vérüket adták a magyarok.