Az MDF-frakció 1991.08.24-ei zárt ülése számára készített – addig példátlan politikai vihart keltett –- helyzetértékelés (piros dőlt betűkkel a Magyar Hírlapban, dőlt betűkkel a Népszavában megjelent kiszivárogtatott részletek)
Most, mielőtt – egyévi munkát követően – belekezdenénk a második esztendőbe, hasznos, ha számvetést készítünk arról, amit sikerült megvalósítaniunk, és arról, amit nem.
A Magyar Demokrata Fórum tagjaiként és országgyűlési képviselőkként nem kisebb feladatra, mint a rendszerváltoztatásban való részvételre vállalkoztunk. A választások eredményének köszönhetően pedig kormányzó pozícióban, mégpedig a kormányzó pártok között meghatározó szerepben, a rendszerváltoztatás irányítására kaptunk megbízást.
Egy diktatúrából kell demokráciát létrehoznunk, az egypártrendszerről kell áttérnünk a többpártrendszerre, a kommunista párt önkényuralmáról az alkotmányos jogállamra, az egypárti diktatúrából a parlamenti demokráciára, az ún. társadalmi tulajdonon alapuló tervgazdaságból a magántulajdonon alapuló szociális piacgazdaságra. Ha mindez megvalósul, akkor ment végbe a teljes rendszerváltozás. Mi az hát, ami mindebből máig létrejött?
I.
Az egypárti politikai berendezkedést felváltotta a többpárti rendszer. Ebben a folyamatban a Magyar Demokrata Fórumnak kitüntetett szerepe volt.
Az MDF volt az első, a hatalommal szemben fellépő országos szerveződés, amely egy alternatív párt ígéretét is magában hordozta. Ezért a Magyar Demokrata Fórum létrejötte a magyar politikai struktúra többpártrendszerű fejlődésének a kezdeteként fogható fel.
Ez a legfőbb oka annak, hogy 1989 tavaszára, amikor a többpártrendszer és a szabad választások feltételeinek megteremtése aktuális problémává vált, a hatalmi struktúrán kívül létrejött szervezetek közül kimagaslóan a Magyar Demokrata Fórumnak volt a legnagyobb befolyása.
Önmagában azonban a Magyar Demokrata Fórum ereje és legitimációja is kevés lett volna ahhoz, hogy rákényszerítse a hatalom birtokosait arra, hogy szabad választást írjanak ki, és ennek feltételeit tisztességesen kidolgozzák. Ehhez szükséges volt az összes lényeges ellenzéki politikai erő összefogása, ami az Ellenzéki Kerékasztalban valósult meg.
Úgy gondolom, hogy az elmúlt két esztendő elegendő távlatot biztosít ahhoz, hogy megállapítsuk: az Ellenzéki Kerekasztal létrejötte – amely szerveződés a térségben egyedülálló forma – az a tényező, amely elsősorban hozzájárult ahhoz, hogy a volt szocialista országok közül a többpártrendszerű demokratikus politikai struktúra Magyarországon kimagaslóan a legfejlettebb. Az Ellenzéki Kerekasztal ugyanis az erők egyesítésével biztosította a szabad választások feltételeinek megteremtését, de eközben nem gátolta a részt vevő pártok önálló fejlődését, és így lehetővé tette, hogy a különböző politikai pártok választási lehetőséget nyújtsanak a polgároknak.
Választási győzelmét követően igen nagy nyomás nehezedett az MDF vezetőségére itthonról és külföldről egyaránt, hogy a legnagyobb ellenzéki párttal, az SZDSZ-szel alkotott nagykoalíció révén szálljon szembe az első időszakban különös súllyal felmerülő nehézségekkel. Az MDF vezetősége ennek a nyomásnak ellenállt, és eltökéltségének eredménye, hogy Magyarországon egymáshoz közel álló politikai filozófiájú pártok léptek koalícióra, ami a többpártrendszerű struktúra továbbfejlődésére kedvező hatású volt.
Megállapíthatjuk tehát, hogy a Magyar Demokrata Fórumnak a többpártrendszeren alapuló demokratikus politikai rendszer kialakulása és megszilárdulása során kulcsszerepe volt. Egyrészt a folyamat elindításában, másrészt azzal, hogy az Ellenzéki Kerékasztalhoz csatlakozott, és nem önállóan próbálta kialakult helyzetét kihasználni és megszerzett előnyét növelni. Harmadrészt pedig azzal, hogy a választási győzelme birtokában ellenállt a nagykoalíció csábításának, és hasonló politikai filozófiájú pártokkal lépett koalícióra.
Sajátos ellentmodás, hogy az MDF eddigi legnagyobb politikai hibája az 1989. november 25-i népszavazás bojkottja – amely a saját szempontjából csaknem katasztrofális volt –, a többpártrendszerű demokrácia fejlődésére szintén jótékony hatást gyakorolt, A népszavazási akció csak az MDF bojkottjával együtt vezethetett olyan eredményre, hogy az SZDSZ és a Fidesz a választásokon valódi alternatívaként jelentkezhetett az MDF-fel szemben, a választásokat követően pedig megakadályozta, hogy egyetlen párt – az MDF – hegemón szerepre tegyen szert az új magyar demokráciában. Ennek hátrányait ugyan nap mint nap érezzük, a többpártrendszerű struktúrára gyakorolt jótékony hatása azonban aligha vonható kétségbe.
Összefoglalva elmondhatjuk, hogy az egypártrendszerről a többpártrendszerre történő áttérés Magyarországon az elmúlt két esztendő során lezajlott. Többpárti struktúránk – a volt szocialista országokhoz hasonlítva – kiemelkedően a legstabilabb, a legkiforrottabb.
Ugyanakkor nem szabad elhallgatni, hogy a pártok, köztük a Magyar Demokrata Fórum társadalmi megbecsülése hihetetlenül alacsony, a társadalomban tovább növekedett az ún. „függetlenség” hamis értékelése. Meg kell keresni, hogy melyek azok az okok, amelyek nem ma- gyarázhatóak rajtunk kívül álló körülményekkel.
A másik káros jelenség, hogy a pártot összetartó belső kohézió is csökken. Tudjuk, hogy ennek természetes okai vannak: ellenzékből kormánypárttá válás; parlamenti, kormányzati pozíciók miatti személyi veszteségek; az előzetes forradalmi illúziók meghiúsulása; az igazságtétel késedelme és következetlensége; és mindenekelőtt az a sajátos paradoxon, hogy a vértelen forradalom győztesei, az MDF tagjai nem tartoznak a változások haszonélvezői közé. Törekednünk kell arra, hogy megtaláljuk azokat az eszközöket, amelyek az MDF-et ezen a válságos időszakon átfogják segíteni.
Nekünk, országgyűlési képviselőknek, többletinformációkkal kell ellátni a helyi MDF-tagokat, hogy azokat környezetük felé továbbíthassák. Különös jelentősége van a kárpótlási törvény végrehajtásának, melynek során az MDF tagjai sokat visszanyerhetnek abból a megbecsült helyzetből, amelyben a választások előtt voltak.
Fontos lenne, hogy az országgyűlési képviselőcsoport elnyerje az emberek megbecsülését, hogy az MDF helyi szervezeteinek ne kelljen külön teherként viselniük a parlamenti képviselők népszerűtlenségét. A Magyar Demokrata Fórum tagsága nehezen tolerálja azokat a belső vitákat, amelyek talán természetesek, de amelyeket a kívülálló gyakran öncélú egyénieskedésként, sőt belső hatalmi harcként értékel. Tudnunk kell, hogy a mi munkánk, sőt külső megjelenésünk és nyilatkozataink alapján ítélik meg a Magyar Demokrata Fórumot, de – mivel mi vagyunk a legnagyobb parlamenti párt – az Országgyűlést is.
Legyünk bizalommal egymással szemben – képviselőcsoporton, MDF-en belül a kormányzat iránt és visszafelé –, mindenki a maga dolgával törődjön, azt próbálja minél tökéletesebben elvégezni.
II.
A rendszerváltozás második elemeként sikerült megteremteni az egypárti önkény helyett az alkotmányos rendet.
Az elmúlt négy évtizedben Magyarországon nem működött az alkotmányos rend. Volt ugyan alkotmánytörvényünk, de az abban leírt jogok nem érvényesültek, az ott meghatározott intézmények helyett a társadalmat a kommunista párt szervei irányították, a hatalmat kizárólag azok gyakorolták.
Az alkotmányosság visszaállítása 1989. június 13-án, az ún. háromoldalú tárgyalásokkal kezdődött meg. Ezen sikerült megállapodni a szabad választások feltételeiről, és eközben jelentős alkotmánymódosítást is hajtottunk végre. A következő állomás a választást követően, a kormányalakítást megelőzően az MDF és az SZDSZ közötti megállapodás és az azt követő alkotmánymódosítás volt. Így jött létre az az állami intézményrendszer, aminek lényege egy erős parlament, egy középerős kormány és egy gyenge köztársasági elnök, és amely a német és spanyol alkotmányos berendezkedéshez hasonló. Ez egyébként nem véletlen, hiszen Németországban és Spanyolországban is diktatúrát követő demokráciák alkotmányos intézményrendszerét kellett megteremteni, és a két ország példája bebizonyította, hogy ez a berendezkedés alkalmas a demokrácia stabilizálására. Előnye az, hogy kizárja bármiféle személyi uralom előtérbe kerülését, az ország első embere a miniszterelnök, akit a parlament választ, és akit a parlamenti többség bármikor vissza is hívhat tisztségéből. A köztársasági elnököt szintén a parlament választja. Ő ugyan csak törvénysértés esetén vonható felelősségre, viszont az ország irányításába érdemi beleszólása nincs. Az elnök szerepe mégis fontos, hiszen neki kell reprezentálnia a nemzet egészét, pártok felett állva az egységet kell szolgálnia.
Az alkotmányos állami berendezkedésen túlmenően a másik nagy feladat a demokratikus önkormányzati rendszer kialakítása volt, amelyet a szabadon választott parlament szintén elvégzett. Tény, hogy az önkormányzatok a demokratikus országokban természetes fejlődés eredményeként alakultak ki; nekünk pedig a diktatúra által létrehozott szovjet típusú tanácsrendszer helyén – a semmiből – törvényhozási úton kellett létrehoznunk az önkormányzati rendszert.
Ebből is következik, hogy az önkormányzatok kezdetben nem tudják betölteni azt a szerepet, amelyet a demokratikus közélet megvalósítása és a polgárok közösségi életének igazgatása terén fejlett demokráciákban betöltenek. Az önkormányzati rendszer ellentmondásosságának további oka, hogy igen sok helyen a régi vezetőket választották újra. Ez tovább nehezítette azt, hogy az emberek kézzelfogható módon érzékeljék a rendszerváltozás tényét. Mindennek ellenére leszögezhetjük, hogy az önkormányzati rendszer kialakítása szükséges és fontos lépés volt a rendszerváltozás során.
Magyarországon ma már nincs más hatalom, csak az, amely végső soron az állampolgárok akaratnyilvánításán, a szabad választáson alapul. Ez tekinthető az igazi rendszerváltozásnak! Míg négy évtizeden át önjelölt pártfunkcionáriusok ellenőrizhetetlen, leválthatatlan és törvényen kívüli hatalma érvényesült, ma a társadalmat választott testületek irányítják törvényben meghatározott módon. Míg korábban a döntéseket felelősséggel legfeljebb önmaguknak tartozó pártfunkcionáriusok és pártfórumok hozták, ma a parlamentnek és végső soron a választóknak tartoznak felelősséggel a döntéshozók. Magyarul: a pártönkény helyében Magyarországon megteremtettük az alkotmányos rendet, annak is legjobban bevált formáját, a parlamentáris demokráciát és a szabad önkormányzatokat.
III.
A rendszerváltozás keretében a harmadik fontos terület a tulajdonviszonyok megváltoztatása. A kommunista diktatúra a polgároktól elvette tulajdonukat. A termelőeszközök terén a magántulajdont teljesen megszüntette, máshol pedig jelentősen korlátozta.
Az úgynevezett köztulajdonra alapozott gazdaságról bebizonyosodott, hogy működésképtelen, ezért az állami és szövetkezeti tulajdont újra magántulajdonba kell adni. De a tulajdoni rendszer átalakítása nemcsak a gazdaság működőképességének feltétele, hanem a polgárok szabadságának és függetlenségének biztosítéka, tehát a demokratikus berendezkedés stabilitásának záloga is. A kommunista diktatúrák azért lehettek tartósabbak mint a jobboldali diktatúrák, mert elvették a polgároktól a tulajdonukat, és ezzel alávetett helyzetbe taszították őket. Ha a demokráciát is stabillá akarjuk tenni, az embereknek vissza kell adni tulajdonukat, mert a magántulajdonnal rendelkező polgárt tartósan alávetni semmiféle önkényuralom nem képes.
Az általunk megcélzott szociális piacgazdaság csak úgy valósulhat meg, ha a termelőeszközök többségét magántulajdonba adjuk. Hogy ez miképpen kerülhet sorra, arra elméletileg kétféle válasz adható: az egyik a reprivatizáció, ami annyit jelent, hogy az állam az állampolgároktól jogtalanul elvett vagyontárgyakat természetben juttatja vissza jogos tulajdonosainak, amennyiben pedig ez nem lehetséges, teljes kártalanítást fizet. A másik megoldás szerint a köztulajdont azoknak a magántulajdonába kell adni, akik azt képesek megvásárolni, függetlenül attól, hogy korábban ki volt az adott vagyontárgy jogos tulajdonosa. A Magyar Demokrata Fórum ebben az alapvető kérdésben az utóbbi álláspontot fogadta el, nem vitatva a reprivatizáció elméleti jogosságát, de figyelembe véve az ország helyzetét.
Ezzel összefüggő probléma a jogtalan vagyonelvételekre vonatkozó igazságtétel, a kárpótlás kérdése, amely a reprivatizáció elutasítása esetén óhatatlanul felmerül. Az ellenzéki pártok különböző formában, de úgy foglaltak állást, hogy a jogtalan tulajdonelvételekért kárpótlást ne fizessen az állam, míg a koalíció szerint nem lehet a múltat anélkül lezárni, hogy valamiféle kártérítést ne kapjanak mindazok, akiktől jogtalanul elvették tulajdonukat.
A döntés nem kisebb kérdést érint, mint azt, hogy kik legyenek az új magántulajdonosok. Összhangban a békés rendszerváltozás, a törvényes forradalom, a megállapodásos átalakulás elveivel azt elfogadtuk, hogy a különböző ügyeskedések – köztük hatalomátmentések – révén, de jogszerűen megszerzett vagyonokat az állami tulajdonból való részesedés során ugyanúgy fel lehessen használni, mint ahogyan a nemcsak jogszerűen, de erkölcsileg és politikailag is kifogásolhatatlan módon szerzett vagyonokat. Ugyanakkor azt akartuk, hogy az állami és a szövetkezeti tulajdonból részesüljenek azok is, akik azáltal szenvedtek sérelmeket az elmúlt évtizedek során, hogy jogtalanul elvették tulajdonukat. Biztosítanunk kell, hogy legalább elszenvedett sérelmeik egy hányadának erejéig, ők ingyenesen részesedjenek a köztulajdonból. Akiktől pedig termőföldet vettek el – és a károsultak túlnyomó többségét ők jelentik – általában teljes kártalanításhoz juthatnak, mert az árverés során elvett földjükkel azonos értékű, illetve nagyságú termőföldet tudnak szerezni. A kárpótlási törvény azt jelenti, hogy az állami tulajdon magántulajdonná alakítása során a igazságtételi elemet is figyelembe vesszük. Ez volt az első lépés a stabil demokratikus társadalmat garantáló széles tulajdonos-középosztály kialakítása útján. E középosztály tagjai közt akarjuk látni azokat, akik sérelmet szenvedtek azáltal, hogy jogtalanul elvették tulajdonukat.
A magántulajdoni rendszer kialakítása során a következő fontos lépés a szövetkezeti törvény lesz, amely megteremti az új típusú, magántulajdonon alapuló szövetkezeteket, és amely lehetővé teszi, hogy a termelőszövetkezetekben dolgozó parasztok is földtulajdonosok legyenek.
A privatizációt – amely eddig jól haladt – gyorsítani kell a jövőben, de eközben azokat a megoldásokat kell előnyben részesíteni, amelyek megakadályozzák azt, hogy a köztulajdon értéke alatt kerüljön eladásra. Sürgősen meg kell valósítani a munkavállalói részvényprogramot, hogy a vállalati alkalmazottak is tulajdonosokká váljanak.
IV.
A diktatúrák szerves részét képezte az ellenőrzött és irányított nyilvánosság. A demokráciának ezzel szemben lényegéhez tartozik a sajtószabadság, amely alapvető emberi jog. A demokratikus intézmények ellenőrzésében, jó működésük szavatolásában óriási szerepe van a nyilvánosságnak. Kétségtelen, hogy Magyarországon korlátlanul érvényesül a sajtószabadság és ez a demokrácia és így a rendszerváltozás fontos eleme.
Ugyanakkor az is tény, hogy a felszabadult sajtót és a közszolgálati médiát a régi rendszerben lejáratott, és a koalícióval ellenséges „szakma” képviselői uralják. Ezért – míg a kormányzati hatalom ellenőrzésének funkciója maximálisan érvényesül –, addig másik fontos feladatának, az objektív tájékoztatásnak a tömegkommunikáció alig tesz eleget.
A Magyar Demokrata Fórumot ezen a területen mulasztás terheli. Egy esztendőnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a kormányhoz közel álló napilap megszülessen. Miután az újságírók hovatartozása adottságként is felfogható, inkább ártott, mint használt a verbális szembenállás, amit az MDF – egyébként jogos indulatból – a sajtóval szemben tanúsított. Nem osztom azoknak a nézeteit, akik elsősorban az MDF sajtópolitikáját hibáztatják a kialakult helyzetért, de kétségtelen, hogy mindez mélyítette az MDF és az újságírók között eleve meglévő ellentéteket. Az alapvető ok az, hogy az újságírók közül a hangadók többsége eleve az MDF politikai ellenfeleivel rokonszenvezett, ezért ők a szabad választásokat vereségként élték meg, azt követően pedig a koalíció bukásában reménykedtek, és tevékenységükkel maguk is igyekeztek azt előmozdítani. Ez egy olyan pozíció, amelyen taktikus bánásmód, barátkozás, nyitottság aligha segíthetett volna. Változás csak akkor következhet be, ha az ellendrukker újságírók belátják, hogy a kormányzó koalíció pozícióját ebben a választási ciklusban megingatni reménytelen vállalkozás, és ha azt is tudomásul veszik, hogy az információszerzés terén ránk vannak utalva. Ehhez persze arra lenne szükség, hogy valóban azoknak adjuk az információkat, akik objektíven tájékoztatnak.
Az újságíróknak másik része azonban nem volt eleve elkötelezett a Magyar Demokrata Fórummal szemben. Náluk lehetett volna jelentősége egy árnyaltabb, végiggondolt sajtópolitikának. Persze közülük is sokan korábban kényszerűen visszafojtott ellenzéki indulataiktól vezérelve ellenünk léptek fel, mások pedig képtelenek voltak ellenállni a hangadók szellemi terrorjának.
Azt hiszem, hogy a sajtó kormányellenességének egyik fő oka a civil kurázsi hiánya. Mint ahogy azelőtt ahhoz kellett a bátorság, hogy valaki a párt és a kormány ellen lépjen fel, most ahhoz kell bátorság, hogy valaki kiálljon az MDF és a kormány mellett. A kormányzat diktatúrájának megszűnt minden alapja, helyébe lépett viszont a „szakma" diktatúrája, amely legalább olyan könyörtelen, mint hajdan volt az APO. Aki szembehelyezkedik a szakmai közvéleménnyel, az megnézheti magát. Korábban jó hírű újságírók válhatnak dilettánsokká, ha szembe mernek helyezkedni a hangadókkal.
A jövőben árnyalt sajtópolitikát kell folytatni: az elmúlt időszak elegendő tapasztalatot nyújt arra nézve, hogy kik azok, akiknek információkkal segítséget kell adni, illetőleg mely lapokkal nem szabad foglalkozni.
Az írott sajtónál azonban összehasonlíthatatlanul fontosabb a rádió, és különösen a televízió. Míg az írott sajtó kezelésében mozgásterünk eleve erősen korlátozott, addig a rádió és a televízió irányításában, arculatának megváltoztatásában, teljes átalakításában a kormányzati pozíció elvileg óriási lehetőségeket biztosít számunkra. Viszont az a tény, hogy a tévé és rádió teljhatalmú elnökeinek kinevezésére a két párt megegyezése alapján került sor, gyakorlatilag kizárta, hogy a szükséges átalakulás a közszolgálati médiában végbemenjen. Utólag feltehetjük magunknak a kérdést (bár nincs sok értelme), hogy vajon lehetett volna-e másképp csinálni?
A kormány politikájának lényegéhez tartozott, hogy az első időszakban kerülni kell a konfrontációkat annak érdekében, hogy az országról a külföld szemében kedvező kép alakuljon ki. A legnagyobb ellenzéki párt és szövetségesei nyugati sajtókapcsolataikon keresztül egy olyan lépést, amely a Rádió és a Televízió átalakítására irányul, felhasználtak volna arra, hogy az MDF és az új kormányzat liberális, demokratikus elkötelezettségét megkérdőjelezzék. Most azonban, amikor az országról alkotott kép a világ szemében egyértelmű – amikor már senki nem vonja kétségbe az MDF és a kormány elkötelezettségét a liberalizmus, a demokrácia, a sajtószabadság, az emberi jogok és a piacgazdaság iránt –, meggyőződésem szerint végrehajtható a Magyar Rádió és Televízió politikai beállítottságának és szellemiségének gyökeres megváltoztatása.
Mindez feltétlenül szükséges annak érdekében, hogy a rendszerváltozás, a parlamentarizmus, a demokrácia, a pártok– közülük is különösen a kormányzó pártok – a közvéleményben valódi jelentőségüknek megfelelően jelenjenek meg. Továbbá annak érdekében, hogy az emberek az objektív tájékoztatás keretében valódi képet kapjanak helyzetükről és lehetőségeikről, hogy ennek birtokában mindenki reális bizalommal és kellő önbizalommal vegyen részt az országépítő munkában.
V.
A Televízió és a Rádió szükséges átalakításának kérdése átvezet abba a tartományba, ahol a legnagyobb az adósságunk. Ez pedig a történelmi igazságtétel ügye.
A Justitia-tervnek az alapgondolata – hogy azok, akik az ország jelenlegi helyzetéért felelőssé tehetők, a rendszerváltozást követően ne legyenek jobb helyzetben, mint azok, akik semmiről sem tehetnek, akik nem haszonélvezői, hanem elszenvedői voltak az elmúlt évtizedeknek – változatlanul aktuális. Világos, hogy a jogállam keretei között ennek teljes egészében eleget tenni nem lehet. Ahol viszont ez lehetséges, igenis mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az alapelv érvényesüljön.
Az igazságtétel végrehajtásának eddigi akadályát képezte az ország helyzete. Tudomásul kell vennünk, hogy egész jövőnk attól függ, hogy elfogad-e bennünket a Nyugat mint a civilizált országok értékrendjét magáévá tevő, békés és biztonságos társadalmat. Emiatt is kerülni kellett minden olyan lépést, amely élesen szembeállíthatja egymással az embereket. Az átmenet viszonyai között, a még meg nem szilárdult demokráciára veszélyt jelentenek az éles társadalmi konfliktusok. Végül, de nem utolsósorban, kockázatos lett volna egy kommunista nagyhatalom hadseregétől megszállt szituációban a kommunistákkal (volt kommunistákkal) szemben határozottabban fellépni.
Az eltelt egy esztendőben elért eredmények alapján Magyarország képe a világban kedvező formában rögződött. Általános az a megítélés, hogy országunkban ugyanaz az értékrend uralkodik, ami a nyugati világban elfogadott. A szocialista országok között valóban itt a legegyértelműbb az átalakulás, a legstabilabb a demokratikus politikai rendszer. A szovjet csapatok eltávozásával függetlenségünk is teljessé vált. A puccskísérlet sokkhatását követően ez irányú törekvéseinket a Nyugat mindenképpen, de feltehetően még a liberális sajtó egy része is megértéssel fogadja majd, az emberek pedig a drámai napok nyomán – amikor Moszkva utcáin tankok jártak, Budapesten pedig a pápa – sok mindent másképp értékelnek, mint korábban. Mindezekre tekintettel haladéktalanul végre kell hajtani azokat a lépéseket, amelyeket az igazságtétel igénye megkövetel, és amelyek egy jogállam keretén belül végrehajthatók.
Ennek során persze le kell vonni azokat a tanulságokat, amelyeket az elmúlt esztendő tapasztalatai kínálnak. Mindenekelőtt tartózkodni kell olyan tervek kinyilvánításától, melyeket nem tudunk végrehajtani. Nem elméleti vitákat kell folytatni, hanem határozott és gyors lépésekre van szükség.
1. A bűnüldöző szerveknek, az ügyészségnek és a rendőrségnek a rendelkezésére álló eszközöket kihasználva a leghatározottabban fel kell lépniük a bűncselekmények elkövetőivel szemben. Az állami tulajdon sérelmére, a piacgazdaság új formáinak kihasználásával elkövetett bűncselekmények sem maradhatnak következmények nélkül. A büntetőjogi fellépés jogi alapjait sürgősen ki kell dolgozni, és a rendőrségen, valamint az ügyészségen belül egy ezzel foglalkozó szakembergárdát kell kiképezni. Bírósági úton vissza kell követelni az állami tulajdont azoktól, akik az elmúlt két esztendő során értéke alatt szerezték azt meg.
2. Az elmúlt évben a Justitia-tervben foglalt kérdések vizsgálatára a miniszterelnök úr által felkért bizottság záros határidőn belül terjesszen elő jelentést, és ennek körében tegyen javaslatot az első pontban írtakra vonatkozóan is.
3. Az állami apparátusból, illetve az állami irányítás alatt lévő vállalatok éléről, valamint az ügyészségek, bíróságok éléről a legrövidebb időn belül le kell váltani a lejáratódott régi vezetőket.
4. A Zétényi-féle törvényjavaslat alapján egyes kiemelt bűncselekmények esetében az elévülési határidő számításánál az elmúlt rendszer évtizedeit figyelmen kívül kell hagyni.
5. A nyugdíjak kiszámításánál azokat az éveket, amelyeket a nyugdíjas függetlenített mozgalmi állásban (párt-, KISZ-, szakszervezeti, Hazafias Népfront-, munkásőr stb. aktivistaként) töltött el, figyelmen kívül kell hagyni. Akinek az ily módon megállapított nyugdíja nem éri el a minimális nyugdíjat, annak a minimumot kell biztosítani.
6. Tájékoztatást kell kérni a Magyar Tudományos Akadémia elnökétől az 1956 utáni korszak hiteles történelmi feldolgozására vonatkozóan, a miniszterelnök úr felkérésére végzett munkáról.
7. Létre kell hozni egy történész- és jogászbizottságot annak vizsgálatára, hogy az 1956-ot követő felelősségre vonások során milyen jogtalanságokat követtek el. E bizottság a korábbi történész- és jogászbizottság jelentését áttanulmányozva készítsen összefoglaló értékelést az 1945. és 1989. közötti koncepciós perek gyakorlatáról. Vizsgálja meg a bizottság a koncepciós perek politikai összefüggéseit, a különböző párthatározatokat. Államosítsák a Párttörténeti Intézet anyagát.
Már szeptember hónapban meg kell alkotni a törvényt a politikai üldözöttek kárpótlására vonatkozóan. Az igazságtételi kérdéseket illetően meg kéne kísérelni a többi parlamenti párttal az előzetes egyeztetést, valamint meg kellene nyerni a TIB, a POFOSZ és az igazságtétellel foglalkozó többi szervezet együttműködő támogatását.
Nem szabad abban az illúzióban ringatni magunkat, hogy az itt vázolt és az igazságtétellel összefüggésben feltétlenül megoldandó feladatok következtében az MDF és a kormány támogatottsága jelentős mértékben megnőne. A helyhatósági választások eredménye többek közt azt is bizonyítja, hogy az igazságtételi kérdésekben a társadalom meglehetősen megosztott. Nem kétséges, hogy a mi támogatóink alapvetően igénylik az igazságtételt, viszont nem biztos, hogy ez a társadalomban többségi álláspont lenne. A feladatot ettől függetlenül végre kell hajtanunk, egyrészt mert választási ígéreteink között szerepelt az igazságtétel, másrészt mert a Magyar Demokrata Fórum egész politikai filozófiája megköveteli tőlünk azt, hogy ezen a téren mindent megtegyünk, ami lehetséges.
VI.
A határozott fellépésre immár elengedhetetlenül szükség van azért is, mivel egyértelműen megkezdődött a régi rendszerhez kötődő rétegek politikai újraszerveződése. A szovjet puccskísérlet ennek fontosságát még nyilvánvalóbbá teszi.
Nem lehet nem észrevenni azt a jelenséget, hogy a Független Kisgazdapárton belül a kommunistaellenes retorikával elnöki pozícióba kerülő pártvezető mögött hogyan jelennek meg a volt néppártos, KISZ-es vagy minden kendőzés nélkül MSZMP-és politikusok. Nem lehet nem észrevenni, hogy Pozsgay Imre még mindig jó csengésű nevének árnyékában a nemzeti közép jelszavával minket támad a reformkommunista értelmiség másik rétege. Nem lehet nem észrevenni azt sem, hogy a szovjet válság napjaiban nyilatkozatával az alkotmányellenes erőszak mellett fellépő Thürmer Gyula és társai egyre arcátlanabb demagógiával próbálják befolyásuk alá vonni a politikailag kiszolgáltatott és a változások által az első időszakban a legkedvezőtlenebbül érintett munkásságot. Nem lehet nem észrevenni, hogy szerte az országban egyre nyíltabban fordulnak szembe a koalíciós pártok rendszerváltoztató törekvéseivel a pozíciókban meghagyott, megerősített vagy újraválasztott régi politikai és gazdasági középvezetők.
Úgy látszik, hogy a legnagyobb ellenzéki párton belül a baloldal rendcsinálással igyekszik megőrizni pozícióit, tagságuknak a rendszerváltoztatás feladatát őszintén vállaló többségével szemben. És sajnos ide kell sorolni azt is, hogy legutóbb már a Magyar Demokrata Fórum elnökségi tagja lépett a nyilvánosság elé a kisgazdaelnök támogatójával együtt „második kiegyezést” szorgalmazva a „nemzeti polgárságnak” kinevezett volt kommunista „szakemberek és a kormánykoalíció „politikai elitje” között.
VII.
Képviselőcsoportunk életében is történt egy s más az elmúlt esztendő során. A legfőbb probléma változatlanul a frakció munkájának jobb megszervezése. És ez így lesz még hosszú ideig. Hiszen nekünk valóban a semmiből kellett egy működő szervezetet létrehoznunk. Anélkül, hogy megfelelő tapasztalat, minta, személyi és tárgyi feltételek adottak lettek volna. Ráadásul ez egy nagyon különö munkahely, hiszen a képviselők szuverének, a vezetők nem utasíthatják őket. A képviselők munkáját segítő hivatal pedig lassan és eléggé ötletszerűen épült ki. Hiba volt, hogy a hivatal megszervezését és irányítását, az adminisztrációval kapcsolatos szabályok kidolgozását nem bíztuk kezdettől fogva egy fizetett szakemberre. Amikor pedig erre végre sor került, akkor előbb a bizalmatlansági indítvánnyal, majd hivatalvezető elleni vádakkal indult, óriási sajtókampánnyal kísért belső viták akadályozták a frakció és a hivatal megszervezésének megkezdett munkáját.
Az 52-ek (akik egyébként 49-en voltak) akciójára valóban azért került sor, mert az aláírók túlnyomó többsége elégedetlen volt a frakció működésének hatékonyságával, szervezettségével, és ezzel kapcsolatban az elnökség munkájával. Akik azonban a sajtókampányt támogatták, és az ügyet a szavazásokat követően is mesterségesen életben tartották, azokat nem a frakció jobb megszervezésének igénye, hanem egyéb szempontok vezették, és tevékenységükkel akarva-akaratlan akadályozták a szervezési feladatok megoldását is. A hivatalvezető elleni támadássorozat és a frakció munkafeltételei javításának hátráltatása közötti összefüggés pedig végképp nem szorul külön bizonyításra...
További késlekedésre nincs idő. Új lapot kell kezdenünk. Nem szabad engednünk az indulatoknak, sértettségnek és érzékenységnek, személyes szempontoknak és ellenzéki reflexeknek. A várhatóan tovább erősödő támadások, megosztási kísérletek ellenében össze kell fognunk, és racionálisan megszervezett törvényhozó tevékenységgel el kell érnünk, hogy a mi elképzelésünk érvényesüljön a rendszerváltoztató folyamatban. Hiszen egy-két esztendővel ezelőtt mindannyian a rendszerváltoztatás igényével kezdtünk politizálni: emberi kötelességünk, hogy elhatározásainkat megvalósítsuk. Nem létezik egyéni képviselői érdek sem: újraválasztásban mindenki csak akkor reménykedhet, ha sikerült feladatunkat teljesíteni!
Ennek érdekében:
1. A személyi ügyeket további vita nélkül végérvényesen le kell zárni, és minden erőnkkel a közös feladatra kell koncentrálni. Nem szabad senkit sem tönkretenni, de mindenkivel meg kell értetni, hogy következmények nélkül nem lehet a frakcióval szembehelyezkedni: az MDF-et nyilvánosan lejáratni, egyéni célokért, méltatlan eszközökkel, megszállott módon hónapokig harcolni, ezzel a közösen vállalt feladatok elvégzését akadályozni. Az MDF-ben a tisztességtelenség nem lehet politikai módszer, semmilyen cél nem szentesíthet becstelen eszközöket!
2. Tovább kell folytatni a frakció munkája megszervezése érdekében eddig végzett és az elmúlt hónapok vitái során folyamatosan hátráltatott tevékenységet. A szakértő apparátust profi módszerekkel kell működtetni, a képviselők munkáját pedig az egymás iránti bizalmon alapuló racionális munkamegosztás révén megszervezni.
A pénzkezelés szabályait részletes rendelkezésekkel egyértelművé kell tenni. A képviselő semmiképpen ne kerülhessen pénzügyi szabálytalanságok gyanújába: a kifizetésekért a felelősséget – világos szabályok alapján – rendszeres ellenőrzésnek alávetett alkalmazott viselje.
Le kell zárni az áldatlan vitát arról, hogy szükség van-e hivatalvezetőre, és ki legyen az. Nem lehet kétséges, hogy profi szakemberre van szükség, aki rendelkezik a választott elnökség bizalmával. Hagyjunk végre fel az egymás elleni gyanakvással, ne higgyük, hogy azok a személyek, akikbe egy testület választás révén a bizalmát helyezi, ettől egyszerre méltatlanná is válnak a bizalomra. Lássa be végre mindenki, hogy a többség döntését egy demokráciában bizalmatlanságával sem kérdőjelezheti meg, mert a bizalmatlanság légkörében a testület munkája válik lehetetlenné; a közös célok megvalósíthatatlanná.
3. Olyan Szervezeti és Működési Szabályzatot kell elfogadni, amely a racionális munkát lehetővé teszi. Nem baj, ha van olyan képviselő, aki nem kíván részt venni a frakcióüléseken, az egyes törvények előkészítésében, de a lehetőséget biztosítsuk mindenkinek.
Szervezzük meg ennek hátterét is, és akkor az adott kérdéshez legjobban értő néhány képviselő intenzív munkájának köszönhetően, rövidebb idő alatt olyan törvényeket lehet hozni, amelyekben az MDF törekvései érvényesülnek; de szakmailag is felülmúlják azokat a törvényeket, amelyek meghozatalában összehangolatlan módosító indítványok százaival vesz részt a képviselőcsoport többsége.
4. Át kell szerveznünk a szakértői tevékenységet! Két feladatot kell ellátni a szakértői gárdának, és ezért két részre kell osztani a szakértői testületet: egyrészt szükség van jogász szakértőkre, akik a törvényhozás során jogtechnikai munkát végeznek a képviselők mellett. A frakciónak alkalmaznia kell egy koordinátort, aki az egyes törvényekhez olyan jogászokat szervez, akik a témafelelőssel együttműködve jogi segítséget nyújtanak a törvényhozási folyamatban. Másrészt a szakértői megbízásokon keresztül a Magyar Demokrata Fórum részére az értelmiséggel való szoros kapcsolatot is biztosítani lehet és kell. Ennek érdekében át kell szervezni a szakértői irodát.
5. A különböző kérdéseket nem a frakcióülésen kell előkészítetlenül megvitatni, hanem szűkebb testületekre kell bízni a döntések előkészítését. A frakcióülésre ne a vita, hanem a döntés háruljon.
6. A konkrét munka megszervezését a hivatalra kell bízni, amelynek együtt kell működnie az MDF Bem téri hivatalával minden téren, így a személyi és tárgyi feltételek biztosításában is.
7. A többi parlamenti párttal sürgősen meg kell állapodni a bizottsági rendszer végleges formájában, és ennek függvényében a bizottsági tagságot meg kell újítani. Lehetővé kell tenni, hogy mindenki abba a bizottságba jelentkezzen, amelyben saját meggyőződése szerint jó munkát tud végezni, a jelentkezők közül pedig a bizottság jelenlegi tagjai válasszanak.
8. A frakció belső tájékoztatását a „Frakció Hírek” továbbfejlesztésével kell tökéletesíteni, tájékoztatni kell a frakciót olyan kérdésekről, amelyek egyenetlenséget és félreértéseket szülnek, így például az utazásokról.
9. A kormánnyal, a minisztériumokkal a munkabizottságoknak kell intenzív kapcsolatot kiépíteni. El kell érni, hogy a képviselők és a frakció szakértői a minisztériumi hivatalnokoktól képviselői munkájukhoz minden igényelt segítséget megkapjanak.
10. Tudomásul kell vennünk, hogy kormányzati kérdésekben csupán a tájékozódás és a véleménnyilvánítás joga illet meg bennünket, erre azonban igényt kell tartanunk. A mi feladatunk elsősorban a törvényhozás és csak másodsorban a kormányzat ellenőrzése. Ezen belül sem a képviselőcsoport egészének, hanem a munkacsoportoknak a szerepét kell erősíteni, és – mindenekelőtt a sorainkból kikerülő személyekkel szemben – alapvetően a kölcsönös bizalomból kell kiindulni.
11. Nyilvánvaló, hogy az eddig leírtak csak akkor valósíthatók meg, ha sikerül elérni, hogy a frakcióülésen elhangzottak, a képviselők egymás közti vitái a képviselőcsoporton belül maradjanak. Fontos politikai kérdést nem lehet a frakcióban megvitatni, ha nincs biztosítva, hogy a döntések ne jussanak idő előtt és informális csatornákon át a nyilvánosság tudomására, illetve hogy a döntést megelőző álláspontokat a politikai ellenfelek ne ismerhessék meg. Emellett minden szervezetnek vannak belső ügyei, amelyek nem tartoznak a széles nyilvánosságra. Mégoly tartalmas és őszinte vita, „megfelelő interpretálással” ellentétes értelmezést kaphat. A frakció belső ügyei kiszivárgásának megakadályozása olyan probléma, amelyet csakis a képviselőcsoport egésze képes megoldani. Ha továbbra is lesznek, akik úgy érzik, hogy érdekeik védelmére, kisebbségi nézeteik propagálására a frakcióval szemben a nyilvánosságot szükséges igénybe venniük, ha lesznek, akik – akár elvi, akár gyakorlati okokból – a frakció akarata dacára kívánják a közvéleményt tájékoztatni, akkor mindig is akadozni fog a kölcsönös bizalmon alapuló frakciómunka, az energia nagy része továbbra is feleslegesen fog elhasználódni, és végső soron lehetetlen lesz feladatunk teljesítése.
A vállalkozás sikerét sok minden és sok mindenki veszélyezteti. Legalább magunk ne akadályozzuk saját magunkat. A Varsói Szerződés, a KGST immár végérvényesen a múlté, az elhagyott szovjet laktanyaépületek között fütyül a szél. És némely más dologban is sikerrel jártunk az elmúlt hónapok, évek során...
Budapest, 1991. augusztus 24.
Kónya Imre, az MDF frakcióvezetője
