PROLÓGUS
ELSŐ FEJEZET
1956-ban még tízéves sem voltam. Mégis, amit akkor átélhettem, egész későbbi életemet, gondolkodásomat meghatározta. Mindennek szerepe volt abban is, hogy jó három évtizeddel később a rendszerváltoztatási folyamat részese lehettem.
MÁSODIK FEJEZET
Irodalmi vénája később is csak gondot okozott neki. Az ötvenes évek elején egy kocsmában ülve megszólította a mellette ülő két férfit, megkérdezte, mi a foglalkozásuk. „Utcaseprők vagyunk” – felelték azok. Mire apám: „Azért piszkos a Budapestetek, mert Rákosi a vezéretek.” Abban az időben ez tíz hónap végrehajtható börtönt ért.
HARMADIK FEJEZET
Felmegy a függöny, ott áll a kórus, aztán megjelenik egy kicsi gyerek, meghajol, majd a kórus felé fordul. A többiek mind nagyobbak és ez a kicsi gyerek vezényli őket. Óriási siker volt. Sokáig úgy hívtak: a kis karmester. Volt egy film, aminek ez volt a címe.
NEGYEDIK FEJEZET
Egy idő után csatlakozott hozzánk egy csinos, karcsú, fiatal lány. Laci bácsi bemutatta, hogy ő Jenny, a kalózok szeretője, amit én, mint hajósinas készséggel tudomásul vettem.
ÖTÖDIK FEJEZET
Amikor kiosztották a gyakorlóruhánkat, jelentkeztem, hogy az ingemen nincs gomb. Mire a válasz: „Felvarrja, katona!” Ha addig nem tudtam volna, ekkor mindenképpen rájövök, hogy nem a legjobb helyre kerültem.
HATODIK FEJEZET
A kalapos egyébként nem győzött csodálkozni, amikor méretet vett: „Ötvenhatos a gyerek feje, ilyet még nem láttam!” Mit mondjak, nem voltam elragadtatva. Szerencsére később hozzánőttem a fejemhez és egész arányos lett a testem… 48
HETEDIK FEJEZET
Érvelt az emberi jogaival, mindennel, ami egy ittas értelmiségitől elvárható a nyolcvanas évek közepe táján, s ami csak arra volt alkalmas, hogy a kötelességét teljesítő hatóságot még elszántabbá tegye. Andrást a rendőrök előállították, benyomták a kocsiba, ő ellenkezett, közben összetört a szemüvege s ütésnyomok is voltak rajta. A kor szokása szerinti megoldás: hivatalos személy elleni erőszak miatt András ellen emeltek vádat.
NYOLCADIK FEJEZET
Állj meg, kiabáltam, aztán hirtelen eszembe ötlött, hogy rendben, de mi van, ha tényleg megáll. Szerencsére én papucsban, a „leső” nyilván tornacipőben, a távolság egyre nőtt. Hősként tértem haza. Hogy üldözés közben mi járt az eszemben, arról csak sokkal később meséltem.
KILENCEDIK FEJEZET
Az utcán rengeteg ember. Van, aki siet, van, aki sétál, meg-megáll, nézeget. Ha ránézek valakire, visszamosolyog. Hát persze, gondolom magamban, mindenki boldog, hiszen győzött a forradalom.
TIZEDIK FEJEZET
Egyetértek Csoóri Sándor megfogalmazásával, hogy nálunk „a nemzetiszocializmus rövid időszakát a nemzetietlen szocializmus évtizedei” követték. De ugyanígy tetszik a másik oldalon Tamás Gáspár Miklósnak a Jurtában felolvasott egyik szösszenete is, amelyben felveti a kérdést, hogy „lehet-e a bolsevik kutyából demokratikus szalonna”.
TIZENEGYEDIK FEJEZET
Akik velem tartottak, mindannyian sikeres emberek voltak. Könnyen és jól éltek, a rendszer nem zavarta köreiket. Kiváltságos helyzet, biztos, kiszámítható jövő. Aztán egyik pillanatról a másikra kockára tették az egzisztenciájukat.
TIZENKETTEDIK FEJEZET
„Feladat: Másirányú.” – ez volt a konklúzió. Liliom tehát „másirányú” feladatot kapott, és többé Hajnal László Gábor sem foglalkozott velem. A meglévő dokumentumokból úgy tűnik, hogy jó időre kikerültem az állambiztonság látóköréből…
TIZENHARMADIK FEJEZET
Tölgyessy nem is akarta leplezni sértettségét. A Jogtudományi Intézetnél volt kutató, komoly politikai ambíciókkal, de akkor még egyik ellenzéki pártnál sem kötelezte el magát. Nem mondja, én pedig nem kérdezem, de valószínűnek tartom, hogy ekkor döntötte el véglegesen, hogy az SZDSZ-ben fog politizálni.
TIZENNEGYEDIK FEJEZET
Csengey, néhány lépcsőfokkal a sokaság fölé emelkedve, költőhöz illő, szimbolikus szavakkal megfogalmazza a rendszerváltó ellenzék legfontosabb követelését: Szabadságot a magyar népnek! Ne csak az ünnepnapokon, hanem minden egyes napon megélhessék az emberek szabadságukat, magyarságukat. A szűnni nem akaró tapsorkán pedig jelzi, hogy a hallgatóság azonosul az ellenzék követelésével.
TIZENÖTÖDIK FEJEZET
Amikor már csak ketten maradunk s a székek felkerülnek az üresen hagyott asztalokra, Bártfay megfogalmazza, amit mindketten gondolunk. Azt hiszem, mondja, ma dőlt el a rendszerváltozás. Az MSZMP-nek nem sikerült feldarabolnia az Ellenzéki Kerekasztalt…
TIZENHATODIK FEJEZET
Az elkészült anyagot a Fekete Doboz csak a résztvevők egyhangú hozzájárulásával hozhatja nyilvánosságra. Addig is minden ülés után a kazettákat én kapom meg s otthon tárolom. Úgy voltunk vele, ha már lehallgatnak és a hangunkat hallják, legalább a képünket ne lássák.
TIZENHETEDIK FEJEZET
Ez a „hazai reakció” megtette hatását. Grósz gyilkos tekintettel néz rám. Neki, az „élcsapat” első emberének végig kell hallgatnia, hogy egy senkiházi reakciós a kommunistákat nevezi reakciósoknak.
TIZENNYOLCADIK FEJEZET
A Kerekasztal szellemisége az, ami segíthet. Szabad György szenvedélyes hazafisága, Magyar Bálint harcos rendszerellenessége, Antall bölcsessége, mindaz, amire akkor képesek voltunk.
TIZENKILENCEDIK FEJEZET
Közben leérünk a kapuhoz, ott áll az épület előtt a hatalmas követségi autó, rajta a csillagos sávos lobogó. – Hát, ha amerikai lennék – válaszolom –, akkor én is nagyon optimista lennék. Kezet rázunk, talán még a vállamat is megveregette…
HUSZADIK FEJEZET
Ott volt felravatalozva Kádár János, aki azon a napon halt meg, amikor a Legfelsőbb Bíróság rehabilitálta Nagy Imrééket. De vajon hányan érzik át ezt a történelmi igazságtételt? – fut át az agyamon, miközben a Kádártól búcsút venni akaró tömegen átvágok, hogy bejussak a rendszerváltó tárgyalások aznapi fordulójára.
HUSZONEGYEDIK FEJEZET
Kiugrálnak az emberek. Egy szál ruhában és gyerekekkel az ölben vagy kezüknél fogva rohannak a határ felé. Szabad kezükben fehér törölközőt, trikót vagy zsebkendőt lobogtatnak. Egy nő strandpapucsban, ölében kisgyerekkel szalad. A férje még visszalép, becsapja a kocsija ajtaját és kulcsra zárja a határ felé vezető út kellős közepén álló Trabantot.
HUSZONKETTEDIK FEJEZET
Itt már úgyse történik semmi. Bemegyek a Parlamentbe. – Velem jössz? – kérdezem Bártfaytól. – Nem – válaszolja a barátom. – Inkább felbontok még egy üveg bort. Az ijedtségre – teszi hozzá vigyorogva.
HUSZONHARMADIK FEJEZET
Mondd, Sapa – a nővérem nevezte el így, az édesapát rövidítve –, sikerült az érdekünkben beszélned a Jóistennel? Hát persze – felelte és elmosolyodott –, csak nem képzelted, hogy nélkülem boldogultatok?
EPILÓGUS
Képek és videók jegyzéke
Kép
Képösszeállítás
Videó
Névjegyzék
