(Magyar Nemzet, 1989. 04. 22.)
A Magyar Nemzet 1989. március 21-i számában, „Az átfogó változás a nemzeti fennmaradás alapfeltétele” címmel megjelent a Független Jogász Fórum felhívása, a magyarországi független politikai szervezetekhez. Erre reagálva a Népszabadság március 23-i számában „Erőszakkal vagy anélkül” címmel cikket közölt, amelyben a szerző, Fodor Gábor – mint írja: történelmi megfontolásból – reflexiókat fűzött.
Válaszul a Független Jogász Fórum választmánya az alábbi cikket juttatta el a Népszabadság szerkesztőségéhez, ahol is annak közlését megtagadták. Mivel az ügyben lapunk, a Magyar Nemzet is érintett, kötelességünknek érezzük a párt központi lapjának szánt vitacikk közlését.
A FÜGGETLEN JOGASZ FÓRUM március 15-én kelt felhívása nyomán nyolc legnagyobb független szervezet, a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaság, a Fidesz, a Független Kisgazdapárt, a Magyar Demokrata Fórum, a Magyar Néppárt, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, a Szabad Demokraták Szövetsége és a Szabad Szakszervezetek Demokratikus Ligája az erőszakmentes átalakulásra irányuló politikai tevékenységük összhangjára törekedve, folyamatosan működő kerekasztalt hozott létre. Úgy véljük, hogy szilárd ellenzéki egység kialakulása nagymértékben növelné a békés átmenet esélyeit, mint ahogy az MSZMP soraiban is kívánatos lenne a reformegység. Lehet erről valakinek más véleménye, de az aligha vitatható, hogy az ellenzéki kerekasztal létrejötte fontos belpolitikai esemény, igazi hír. Sajátszerű ezért, hogy – ugyanazon a napon, amikor laptársai már erről a hírről tudósítanak – a Népszabadság még az esemény előzményét jelentő felhívásunkkal vitatkozik, méghozzá anélkül, hogy annak tárgyát említésre méltónak tartaná.
Mindez talán a lapnak és olvasóinak belső ügye lenne, ha a „féligtájékoztatás” nem lenne egyúttal félretájékoztatás is, amely szervezetünket a gyanútlan olvasó szemében olyan színben tünteti fel, mintha nem lenne tőle teljesen idegen mindenfajta erőszakos megoldás. Tiltakozunk a rosszhiszemű eljárás ellen, és visszautasítjuk az alaptalan gyanúsítást.
A Népszabadság március 23-i számában Erőszakkal vagy anélkül címmel megjelent írásában a szerző, Fodor Gábor (aki természetesen nem azonos a Fidesz választmányának tagjával, hanem a lap rovatvezetője, korábban pedig a Politikai Főiskola tanára) felhívásunk szövegéből önkényesen kiemel egy mondatot: „Országunk mai helyzetében az átfogó változás már a nemzeti fennmaradás alapfeltétele, ezért a politikai fordulat – a nemzet önvédelmi reflexéből adódóan – előbb vagy utóbb, erőszakkal, vagy anélkül, de szükségszerűen bekövetkezik.” S ezt „nem is burkolt fenyegetésnek” nevezi. Miközben tehát nem érzi szükségét a szerző, hogy közölje az olvasóval, kihez és miről szól a felhívás. Hogy hat pontban soroljuk fel azt, „mit tehetnek a független szervezetek az erőszakmentes változás érdekében”, s hogy a békés átmenet érdekében szükségesnek vélt egyeztetésre hívjuk őket – erőszakkal való fenyegetőzéssel vádol bennünket.
ÁLLÍTJUK egyébként, hogy az idézett mondat még szövegkörnyezetéből kiragadva sem jelent semmiféle fenyegetést, benne csupán egy reális veszélyre mutatunk rá, éppen azzal a céllal, hogy elkerülése érdekében igyekezzünk mindent elkövetni. Országunk mai helyzetével mindannyian tisztában vagyunk. Nő az adósságállományunk, a kamatterhek rövidesen elérik a kritikus határt. Rosszul működik az ipar, romlik a szolgáltatások színvonala, kiderült, hogy a mezőgazdasággal is súlyos bajok vannak. Csökken az életszínvonal, a közeljövőben nincs javulásra remény. A politikai struktúra átalakítása nélkül nincs gazdasági felemelkedés, ezt bizonyítja az eddigi gazdasági reformkísérletek kudarca. Nagy kérdés, hogy meddig tart az emberek tűrőképessége. A végtelenségig biztosan nem. Az idézett mondat ezt a helyzetfelmérést tartalmazza. Egészen egyszerűen azt állítja, amit Fodor Gábor feltehetően maga is tud – hiszen, mint írta, a kísérlet ellehetetlenülésével évek óta tisztában van –, hogy késlekedésre nincs idő.
A Független Jogász Fórum minden felelősségteljesen gondolkodó emberrel együtt azt szeretné, ha a szükségszerű átalakulás erőszak nélkül és minél kevesebb megrázkódtatással menne végbe. Hisz abban, hogy ez lehetséges és ehhez cselekvően is szeretne hozzájárulni: éppen ennek érdekében tette meg felhívását.
Nem hisszük, hogy bárki, aki felhívásunkat elolvassa, ennek ellenkezőjét gondolhatná, és a felhívást fenyegetésnek tekinthetné. De úgy véljük, hogy ezt csak az olvasók dönthetik el. Kérjük ezért, hogy ezzel a cikkünkkel együtt a Népszabadság jelentesse meg – akár a legapróbb betűkkel is – a felhívás teljes szövegét A lap ezzel le is dolgozhatna valamit abból a hátrányból, amelybe az ügy kapcsán az olvasó tájékoztatása terén a többiekkel szemben került.
Másik megjegyzésében Fodor Gábor a felhívás azon kitételét kifogásolja, hogy „az 1917-ben a szocializmus felépítésének jelszavával indított nagyszabású történelmi kísérlet – a század utolsó évtizedeiben világméretekben kibontakozott új technikai forradalom súlya alatt – elbukott.” No nem azt kérdőjelezi meg, hogy elbukott, hanem az okokat vitatja. Ezt írja: „Sajnos, a szocializmus felépítésének lehetősége nem a világméretekben kibontakozott technikai forradalom következtében, hanem jóval korábban került le a történelem aktuális napirendjéről.”
Jól tudjuk, hogy az új technikai forradalom a kísérlet elbukásának csupán közvetlen kiváltója, de nem az alapvető oka. A lényeget fedi el azonban az, aki azt, hogy a szocializmus felépítésének lehetősége lekerült a történelem napirendjéről, azzal magyarázza, hogy a szovjet hatalom egy elmaradott országban, kezdetben blokád alatt és később is ellenséges közegben, egymaga próbálkozott a szocializmus megvalósításával. Ez részben nem igaz; részben a lényeghez semmi köze. Nem igaz, mert a blokád néhány év alatt megszűnt, és a hetven esztendő immár nagyobb részében a Szovjetunió egy világhatalom vezetőjeként folytatja kísérletét, amely világbirodalomba már viszonylag fejlett országok is kerültek, a világ élvonalától való leszakadás azonban általánosnak mondható. A rendszer lényege szerintünk az a tévesnek bizonyult feltételezés, hogy egy öntudatos, de elenyésző kisebbség, az „élcsapat” képes a gazdaságot és az egész társadalmat egy „tudományosan” kijelölt eszményi cél felé vezetni. Nem kétséges, hogy ez a feltételezés eleve téves volt, a rendszer tehát megszületése pillanatában magában hordta bukásának okait. Tény azonban az is, hogy ennek ellenére évtizedekig ténylegesen működött, eközben egyre több országra kiterjedt, és tagadhatatlan eredményeket is fel tudott mutatni a technikai-műszaki fejlődés egy alacsonyabb szintjén.
Az új technikai forradalomra mi éppen azért utaltunk, mert nem osztjuk a szerző fölényes álláspontját arról, hogy „a szocializmus felépítésének lehetősége már jóval korábban lekerült a történelem aktuális napirendjéről”. Ez még ma sem igaz, hiszen a világ számos országában még ma is a szocializmus építésére hivatkozva igénylik maguknak a kommunista pártok a társadalom vezetésének jogát (mellesleg az MSZMP-nek a retorikától eltekintve máig érintetlen uralmi helyzete szintén ezen alapszik). Az új technikai forradalmat azért is tartottuk szükségesnek kiemelni, mert úgy véljük, hogy az teremtett olyan helyzetet a világban – fejlődést annak egyik részében, lemaradást a másikban –, hogy széles körben nyilvánvalóvá vált a rendszer működőképtelensége. Aminek oka persze nem az új technikai forradalom, de még kevésbé az, amit a cikk történelmi fejtegetése sugall: hogy a szocializmus építését egy országban igyekeztek beindítani.
GYANÍTJUK azonban, hogy állítása ellenére nem „történelmi megfontolások” indították a szerzőt arra, hogy felhívásunkból (anélkül, hogy legalább annak tárgyát közölte volna) egy, a lényeghez ugyan nem tartozó, de talán a legélesebben megfogalmazott részt kiragadva kísérelje meg az egész hitelességét csorbítani. Hogy gyanakvásunk nem alaptalan, azt a szerző maga erősíti meg: „Ez a felismerés nem azonnal és nem mindenütt egyszerre ment végbe. De nálunk a Független Jogász Fórum felhívását sok esztendővel megelőzve, s kritikailag pontosabban, keményebben, a hatalomgyakorlás által előbb megtűrten, majd intencionáltan tárták fel cikkek, tanulmányok, előadások ezrei. Az első közlés joga tehát elvitatható a Független Jogász Fórumtól. Ami jelentéktelen apróság lenne, ha a politikailag kevésbé iskolázottak körében a szóban forgó megállapítás nem kelthetné azt a színezetet másokról – beleértve jómagamat is –, mintha rosszhiszeműen elhallgattunk volna olyan igazságokat, amelyeket csak a felhívás szerzőinek van bátorságuk kimondani.” (Kiemelés tőlünk – FJF). Kijelentjük ezennel, hogy nem tartunk igényt „az első közlés jogára”. Kételyeinket azonban a szerző állításaival szemben talán hivatásunk okán is kifejezhetjük: ha felhívásunkat sok esztendővel megelőzően egyetlen ilyen nézet nyilvánosan megfogalmazódik, annak súlyos börtönbüntetés lett volna a következménye. Ez persze csakugyan „jelentéktelen apróság lenne” csupán, ha nem a jól ismert mechanizmus mutatkozna meg benne: ha nem lehet többé megakadályozni az igazság kimondását, legjobb, ha megpróbáljuk kisajátítani azt, úgy teszünk, mintha magunk már réges-rég feltártuk volna mindazt, amit pedig valójában tűzzel-vassal üldöztünk
A valóság feltárása nem lehet monopólium. Mi örülünk annak is, ha a véleményalkotás monopolistái száznyolcvan fokos fordulattal immár közelítenek az igazsághoz. De tiltakozunk az ellen, ha az eddig hallgatásra kényszerítettektől továbbra is igyekeznek elvitani a megfogalmazás jogát.
