Az MSZP miniszterelnök jelöltjének irodája, 2002. április
A Centrum elnökségének többsége – köztük a KDNP-t képviselő Füzessy és Bartók – az első fordulóban győztes szocialistákat akarta támogatni. Pusztai Erzsébet, Raskó György és én, a néppárti delegáltak ezt a leghatározottabban elleneztük.
Medgyessy Péter a szocialisták miniszterelnök-jelöltje és Kovács László pártelnök ekkor közvetlen konzultációt kezdeményezett az MDNP vezetőivel. A megbeszélésen a Néppárt részéről Pusztai Erzsébet elnök mellett én is részt vettem.
Kovács azzal indít, hogy annak idején Antall azt mondta, fontos lenne egy hiteles baloldali párt. Antallnak ebben igaza volt. Ő viszont azt mondja, hogy most az országnak egy hiteles jobboldali pártra lenne szüksége, mert a Fidesz nem az. A Centrum viszont az lehetne, s ők, mármint a szocialisták, ehhez minden segítséget megadnának. Cserébe csupán azt kérik, tegyük egyértelművé, hogy a Fidesz nem képviseli az antalli értékeket.
Ezek teljesen hülyének néznek bennünket, gondolom, de ha már így van, játsszuk végig a komédiát. – Ha ezt megtennénk – válaszolom –, ezzel éppen azt veszélyeztetnénk, hogy a Centrum hiteles jobbközép párt lehessen. De annak örülök – teszem hozzá komolyságomat megőrizve –, hogy ezt ti is fontosnak tartjátok. Így nyilván nem szorgalmazzátok, hogy a Centrum az MSZP-t támogassa a második fordulóban.
A beszélgetés hamar véget ér. Udvariasan búcsúzunk, s kikísérnek bennünket. Az ajtóban, amúgy Columbo-mód visszafordulok:
– Nem tudom, Péter, elfogadsz-e tőlem egy tanácsot.
– Parancsolj – válaszolja meglepetten a jövendő miniszterelnök.
– A Centrum vezetőinek pozíciókat ajánlani teljesen felesleges. Akiket ugyanis lenne értelme megvesztegetni, azokat nem lehet. Akiket pedig lehet, azokat nem érdemes.
