Politikus-sztorik
Ebben a könyvben az 1988 óta eltelt időszak valamennyi számottevő politikusa szóba kerül. Az alábbiakban kiemeljük közülük a legismertebbeket, s a velük kapcsolatos történetekből mesélek el néhányat.
Parlament, miniszterelnöki dolgozó szoba, 1990. június
A hivatalos tanácskozáson én kezdtem az elnöklést – folytatja Antall az elbeszélést. – Ismertetnem kellett ugye a napirendet, és előttem volt a külügyminiszterek által elfogadott szovjet és az el nem fogadott magyar javaslat. Én pedig arra gondoltam, hogy a magyar szöveget mindenképpen felolvasom. Legfeljebb, ha azt mondják, hogy nem erről volt szó, akkor elismerem, hogy tévedtem, és előveszem a szovjet szöveget. Ehhez képest senki sem szólt egy szót sem. Amikor befejeztem a magyar szöveg ismertetését, halálos csend volt és mindenki Gorbacsovra nézett. És Gorbacsov egyszer csak bólintott, s azt mondta, hogy: „Da, harasó.” Máig sem tudom, nem értette, hogy miről van szó, Sevarnadze talán nem tájékoztatta megfelelően, vagy nem akart botrányt, és úgy gondolta: talán jobb is így, ha ebben a kerékvágásban folytatódik a dolog.
Parlament, 1990 nyarán
Emlékszem, az első időszakban nagyon zavart, hogy Antall a parlament folyosóján gyakran sétál fel-alá Csurka Istvánnal. Egyszer megjegyeztem, hogy frakcióvezetői tekintélyemnek nem használ, ha a képviselők látják, hogy Csurkával demonstratív módon, speciális kapcsolatot ápol. Antall erre azt felelte: veled minek demonstráljak, hiszen téged nem kell kezelni.
Washington, sajtónyilatkozat, 1990. július
A Bush látogatás egyéves évfordulóján az MTI washingtoni tudósítója interjút kér a Fehér Ház szóvivőjétől. Marlin Fitzwater elmondja, hogy magyarországi útjának tapasztalatai alapján döntött az elnök úgy, hogy érdemes decemberre előre hozni Gorbacsovval a máltai csúcstalálkozót. Az elmúlt egy évben Magyarország hatalmas sikereket ért el, jelenti ki az elnöki szóvivő. Ilyen rövid idő alatt óriási változások történtek. Egy éve még sokan azt hitték, teszi hozzá, hogy mindez nem fog sikerülni. Az idő rájuk cáfolt, a változások fantasztikusak, mondja elismerően Bush elnök szóvivője.
A nyilatkozatot olvasván arra gondolok, hogy szép az elismerés, de azért az eddigieknél kicsit több kézzelfogható segítség is elkelne. Aztán meg arra, mennyire igaza van Antallnak, aki a napokban megjegyezte, hogy a Nyugat évtizedekig várta a kommunizmus bukását, s amikor ez bekövetkezett, kiderült, hogy egyáltalán nincs rá felkészülve.
Parlament, 1990. szeptember
Torgyán később hétről-hétre egyre radikálisabb beszédeket mondott a parlamentben. Egy kemény felszólalása után megjegyeztem, szerintem nem célszerű az ellenzéket csípőből lőni. Nézd, Jóska, tettem hozzá, mi vagyunk többségben, annál hatásosabb a mondanivalónk, minél visszafogottabban érvelünk. Tudod, felelte Torgyán, én 58 éves vagyok. Nekem nincs arra időm, hogy nyugodt erő meg ilyenek…
Parlament, 1990. szeptember
– Azonnal állj elő, hogy te kiabáltál be, és cáfold, hogy ilyet mondtál volna.
– Nem állok elő, mert ezek szétszednek – válaszolja.
– Ne viccelj, rólad senki se mondja, hogy antiszemita lennél – győzködöm.
– Eddig nem mondták – válaszolja –, de ha előállok és elrontom a játékukat, azonnal rám fogják, hogy legalábbis nyilas voltam tízéves koromban.