Torgyán József

Parlament, 1990. május

Torgyán József eredetileg szintén ügyvéd volt, tehát egy pályán mozogtunk, érdekes módon személyesen mégsem ismertük egymást. A politikában is viszonylag későn találkoztunk. Az Ellenzéki Kerekasztal ülésein az első három hónapban Torgyán még nem vett részt. Sőt április 8-án ő az Akadémián volt, az EKA által bojkottált Fejti-féle MSZMP-rendezvényen. A háromoldalú tárgyalások megkezdésekor kapcsolódott be az Ellenzéki Kerekasztal munkájába, de ekkor sem találkoztunk. Egyszer láttam a televízióban, a választójogi törvénnyel kapcsolatos EKA-álláspontot fejtegette, eléggé körülményesen.

A kormány megalakulása után tartott fogadáson odajött hozzám, s beszélgetés közben megjegyezte: megmondhatod az Antall Jóskának, rosszul esett, hogy a koalíciós tárgyalásokon az egyik feltétele az volt, hogy én nem lehetek miniszter. Nem ismertem a koalíciókötést megelőző tárgyalások részleteit, de kapásból rávágtam: Ne viccelj, Jóska, nekem azt mondta Antall, hogy te azért nem lettél miniszter, mert te vagy a kisgazdák között a legjobb debatter, ezért neked frakcióvezetőnek kellett lenned. Nem, nem, rázta a fejét Torgyán. A koalíciókötés feltételéül szabta, hogy nem lehetek miniszter. És ezt a szemembe is megmondta, tette hozzá. Néhány nappal később megkérdeztem Antallt: Te tényleg megmondtad Torgyánnak, hogy nem fogadod el miniszternek? Először nem, felelte a miniszterelnök, de amikor állandóan jött, hogy miniszter akar lenni, akkor kénytelen voltam neki megmondani.

Parlament, 1990. szeptember

Torgyán később hétről-hétre egyre radikálisabb beszédeket mondott a parlamentben. Egy kemény felszólalása után megjegyeztem, szerintem nem célszerű az ellenzéket csípőből lőni. Nézd, Jóska, tettem hozzá, mi vagyunk többségben, annál hatásosabb a mondanivalónk, minél visszafogottabban érvelünk. Tudod, felelte Torgyán, én 58 éves vagyok. Nekem nincs arra időm, hogy nyugodt erő meg ilyenek…

Parlament, 1990. szeptember

– Azonnal állj elő, hogy te kiabáltál be, és cáfold, hogy ilyet mondtál volna.
– Nem állok elő, mert ezek szétszednek – válaszolja.
– Ne viccelj, rólad senki se mondja, hogy antiszemita lennél – győzködöm.
– Eddig nem mondták – válaszolja –, de ha előállok és elrontom a játékukat, azonnal rám fogják, hogy legalábbis nyilas voltam tízéves koromban.

Parlament, 1990. december

Már javában folyt a kisgazdákkal a vita a kárpótlás körül, amikor Torgyán egy alkalommal félrevont a parlament folyosóján, és egy érdekes ajánlatot tett. Azon gondolkodom, mondta, hogy megpróbálom átvinni a Kisgazdapárton ezt a ti kárpótlási elképzeléseteket. Ez nagyon nagy segítség lenne, feleltem. Várjál, még nincs vége, intett le a kisgazdafrakció-vezető. Ha ezt megteszem, egy ideig háttérbe kell vonulnom a politika első vonalából. Arra gondoltam tehát, folytatta, és kérlek, közvetítsed ezt Antallnak, hogy segítek nektek a kárpótlásügyben, és ennek fejében elvállalnám az ombudsmani tisztséget.

Kissé meglepett a nyílt felajánlkozás, de a kárpótlási törvényért cserébe az állampolgári jogok országgyűlési biztosának pozícióját egyáltalán nem tartottam túlzott árnak. Siettem hát Antallhoz az ajánlattal, aki türelmesen végig hallgatta az érveimet, de kitérő választ adott. Azon gondolkodtam, hogy a miniszterelnökkel történt beszélgetésemet miként tudnám Torgyánnak közvetíteni, az ajánlat hűvös fogadtatását némileg enyhíteni, de Torgyán megelőzött. Másnap reggel, amikor találkoztunk, odajött hozzám és kijelentette, hogy a tegnapi ajánlatát tekintsem tárgytalannak. Indokolást nem fűzött hozzá, és én sem kérdeztem az okát. Valószínűleg ez volt az a pillanat, amikor Torgyán végképp eldöntötte, hogy a radikális utat választja, és a kormánnyal szembe fordulva próbálja meg felépíteni politikai karrierjét.

A Parlament kapujánál, 1991. december

A legvadabb viták közepette összefutottam Torgyán Józseffel a Parlament VI. kapujánál. Mindketten az alkotmányügyi bizottság ülésére igyekeztünk, amelynek mellesleg ő volt az egyik alelnöke. – Csak azt szeretném tudni – kérdeztem tőle –, hogy folytatod-e a balhézást, vagy pedig tudunk dolgozni a bizottságban? Kérlek szépen – mondta Torgyán, és széttárta karjait –, a nép … – Bocs – szakítottam félbe a készülő szóáradatot –, se sajtó, se televízió, se rádió, akkor mit népezel most nekem. Erre Torgyán átfogta a vállamat: „azért az Antall Jóska csak adhatott volna nekem egy miniszteri tárcát…”

Parlament 1992. szeptember

Gyakran előfordult, hogy Torgyán József – amikor már kilépett a koalícióból és úton-útfélen támadta a kormányt – hétfőn reggel a Parlamentben odajött hozzám és nagy hangon mesélte: Kérlek szépen, voltam ebben vagy abban a városban és akkora tömeg jött össze, hogy csak a kéményen keresztül jutottam be a terembe.

Az igazságtételi viták idején, és később, amikor a Kónya-dolgozat kapcsán az ellenzék és a sajtó támadásainak kereszttűzébe kerültem, az én fórumaimra is sokan voltak kíváncsiak. Néhány helyen elsütöttem, hogy hétfőn, ha bemegyek az ülésre, elmondom majd Torgyánnak, hogy itt nemcsak én, hanem a hallgatóság egy része is csak a kéményen keresztül tudott bejutni a terembe.

Földművelési Minisztérium, 1998. szeptember

Torgyánnak volt egy sajátos szokása. Beszédeiben nemegyszer egyes szám harmadik személyben szólt magáról, s persze nem igazán kritikus hangvételben. Valahogy ilyenformán: „Torgyán József nem az az ember, aki megengedi, hogy a magyar föld idegenek zsákmányává váljék…” Vagy: „Torgyán József meg fogja védeni a Független Kisgazdapártot a kommunista és a fideszes ármánykodással szemben”. Tanúja voltam, amikor Tóth Tihamér a folyosón Torgyánnak megjegyezte: Én már sok emberrel találkoztam, aki nyalta valakinek a hátsóját (persze nem éppen ezt a szót használta), de azt a mutatványt, folytatta, hogy valaki a saját hátsóját nyalja, nálad tapasztaltam először.

Torgyán igazi hordószónok volt. Akkor is, amikor „szeme fényének” nevezte a kormánykoalíciót, akkor is, amikor meghirdette a „harag napját”, és kormányellenes népgyűlésen tartott beszédet, és akkor is, amikor azzal fenyegetett, hogy „patakvér” fog folyni, ha a kormány nem teljesíti a kisgazdapárt követeléseit. Érzékenyen érintett, amikor még bírálói is elismerték szónoki képességeit, mondván: ügyvédként ebben gyakorlatot szerzett. Ilyenkor úgy éreztem, meg kell védenem a hivatásomat, és rendszerint megjegyeztem, hogy legfeljebb a zugügyvédek beszélnek úgy, ahogyan Torgyán szokott szónokolni. Sokáig azt hittem, hogy ez az a stílus, ami a legtöbbet árt a parlamenti demokráciának. Az azóta eltelt évtizedek parlamentjét szemlélve, nem egy esetben kénytelen voltam megállapítani, hogy Torgyánnál azért van lejjebb…