Kónya-Orbán vita, Székesfehérvár, 1992. április
Feledy jó riporter, magasról indít. Idéz egy mondatot Orbán Viktornak a Fidesz pécsi kongresszusán elmondott beszédéből, amelyben Orbán engem „a gyűlölet karmesterének” nevezett. Miután mindhárman jogászok vagyunk, teszi hozzá, egy szakmai kérdéssel kezdene: – Vajon Orbán Viktor ezt a kijelentését előre megfontolt szándékkal, vagy hirtelen felindulásból tette? Mire Orbán: – Én úgy láttam, hogy a Pető Ivánnal folytatott vitában Kónya Imre szándékosan szította a közönség indulatait. Egyébként – teszi hozzá –, én mindig végig gondolom, mielőtt valamit kimondok, még akkor is, ha ez néha indulatosra sikerül.
Egyet kell értenem Orbán Viktorral, mondtam erre én, ő semmit sem szokott véletlenül, pláne nem hirtelen felindulásból mondani. – De a Pető-vitát meg kellene még egyszer nézned, Viktor – fordultam felé –, ott nem én voltam az, aki szította az indulatokat, hanem Pető, aki vitába keveredett a közönséggel. Én csak kifejtettem a véleményemet – folytattam –, és az találkozott a nézők többségének az egyetértésével, de erről nem tehetek. Egyébként – fűztem hozzá –, ahogyan most a bemutatkozáskor elhangzott tapsokat hallgattam, azt hiszem, itt Orbán Viktor nézetei nagyobb sikerre számíthatnak, mint az enyémek. De ígérem, hogy ezen én nem fogok megsértődni.