1999. március 22-ére megemlékezést szervezünk az Ellenzéki Kerekasztal megalakulásának tízedik évfordulójára. Ugyanott és ugyanazokkal, akik tíz évvel ezelőtt az első ülésen jelen voltak. Mivel a meghívottak között egy miniszterelnök és egy titkosszolgálati miniszter is jelen lesz, a biztonságiak előzetesen átvizsgálják a helyiséget. A két kormányőrt a megbeszélt időpontban feleségem engedi be a tanszék könyvtárába. Elmeséli nekik, hogy annak idején az EKA ülései előtt ő vizsgálta át a helyiséget, hogy nem talál-e lehallgatókészüléket. Végignézte az asztal alatt a különböző drótokat, nincs-e valami gyanús közöttük. Tevékenységének egy kézzel fogható eredménye bizonyosan volt: a szomszédban, a pénzügyi jogi tanszéken az egyik EKA-ülés után napokig nem működött a telefon. – A drótok között aztán hiába tetszett keresgélni – reagál az egyik kormányőr –, az már akkor is olyan pici volt, amilyen ma…
* * *
Csaknem bizonyos, hogy az Ellenzéki Kerekasztal alakuló ülésén még nem működött a lehallgatás. Valószínűleg nem volt idejük, hogy megszervezzék. A második üléstől kezdve azonban folyamatosan lehallgattak bennünket. Az erről készült jegyzőkönyvek ugyan áldozatul estek az iratmegsemmisítéseknek, a Napi Operatív Információs Jelentésekben azonban mindez nyomon követhető. És ezeket a jelentéseket Grósz Károlytól kezdve Pozsgay Imrén keresztül Fejti Györgyig minden pártvezető kézhez kapta. S ha részletes tájékoztatást kért, ennek aligha lehetett akadálya.
A Napi Operatív Információs Jelentéseken szereplő megjelölés szerint egyébként, az Ellenzéki Kerekasztal üléseivel kapcsolatos információk kivétel nélkül helyiséglehallgatásból vagy telefonlehallgatásból származtak. Ez is alátámasztja, hogy besúgó nem volt közöttünk.
Az ellenzéki politikusok operatív megfigyelése eközben gőzerővel folytatódott. Miután az így keletkezett információkat – a tanszéki könyvtár lehallgatásáról készült jegyzőkönyvekhez hasonlóan – megsemmisítették, azt, hogy 1989-ben milyen besúgói jelentések készültek az Ellenzéki Kerekasztal résztvevőiről, s milyen anyagok voltak a másik fél asztalán, valószínűleg soha sem fogjuk megtudni.
Végül is logikus lépés volt, hogy az ellenzék megfigyeléséről ’89-ben készült operatív anyagot megsemmisítették. Hiszen a propaganda iránya akkor már az volt, hogy az MSZMP és a kormány őszintén törekszik a demokrácia és a jogállam megteremtésére. Ennek során pedig partnerként tekint az ellenzékre: az átalakulásról szóló döntések meghozatalába az ellenzéki szervezeteket, saját elhatározásából, önként bevonja. Ebbe a képbe aligha fér bele a partnerek operatív megfigyelése…